Dátum: 2022. november 17. 18:00
Artkartell Projectspace
Kurátor: Etentuk Inemesit

Fábián Erika ez alkalommal is választott, már-már programszerűvé emelt módszerét alkalmazza; lassú, elmélyült kézi technikán alapuló alkotási folyamatot valósít meg. Ennek végeredményei eddig többnyire absztrakt alkotások voltak, melyek több ezer pontból összeálló – hol kromatikus folyamatokból kialakuló, hol monokromitásban tartott, de dinamikusan sűrűsödő-ritkuló – all-over kompozíciókat jelentettek. Az apró pontok és pöttyök pedig az alkotó érzéseinek, traumáinak, emlékeinek minimális gesztusokban manifesztálódó „lenyomatai” voltak. Az önértelmező processzusok a művész számára a Pollock-féle akciófestészethez hasonlóan a mű részévé válnak, csak éppen nem az alkotó fizikai, hanem mentális történéseinek lenyomata jelenik meg a vásznon vagy a papíron. A szemlélő előtt azonban a konkrét érzelmek rejtve maradnak és az absztrakciónak köszönhetően a nyitott értelmezésre adnak lehetőséget, újabb mentális folyamatok kiindulópontjai lehetnek. Eddigi alkotásaiban nagy szerepe van, bár nem sokszorosító eljárással készülnek alkotásai, a képgrafikai technikák jellegzetes anyagainak, a litográf krétának, vagy a papírnak, illetve a játékosságnak (a Csendes rituáléban fakockára kerülnek a pontok). Fábián Erika legújabb, itt látható, installációvá kiterjesztett sorozatában új technikát kezdett el alkalmazni, ráadásul – elsőként – figuratív alkotásokkal találjuk szembe magunkat. Saját gyermekkori rajzaiból nagyított digitális printeket vékony csíkokra vágja, melyekből rovar és bogár formájú papírszőtteseket készít: a színes–rajzos felületek líraisága és a szövés geometrizmusa a formák belső összetettségét eredményezi. A papírcsíkokból térbe belógatott „gubókat”, „bábokat” is készít, ezek belsejében láthatóak a gyermekrajzok felismerhetetlenné zilált részletei.
Közhely, de igaz: az emberiség állatvilág iránti kulturális érdeklődése töretlen, mely érdeklődés szinte mindig egy irányba mutat: a környező világ megismerése és értelmezése. Az állatok már az őskori művészeti megnyilvánulásoktól kezdődően egy másik szféra elérését jelentették az emberiség számára. Jól mutatja ezt a félig állat, félig ember ábrázolások (például az egyik legősibb emberfigurát ábrázoló Oroszlánember) – az állatok jelentették az ismeretlen, a transzcendens világhoz való kapcsolatot és természetesen, létüknek, fennmaradásuknak a zálogát. Az állattan kezdetei Arisztotelészhez nyúlnak vissza, aki az állatokat két fő csoportba sorolta: a „vérrel bírók” (anaima) és az alacsonyabb rendű „vértelenek” (enaima) csoportjaiba, hiszen a vérrel bíró állatok társas állatok (zoón politikón). Rendszertanában a „lélek” (pszükhé) jelenléte alapján rangsorolta az állatokat az ún. „lények létráján”.
A keresztény kultúrkörben és a keresztény művészet szimbolikus ábrázolási rendszerében, ahol az állatok a jó és rossz, isteni és ördögi tulajdonságokat szimbolizáltak, a szúnyog és főleg a légy az ördög teremtménye. Belzebub jelentése: a „legyek istene”, ezért a pokol fejedelmét hatalmas legyekként vagy szúnyogokként ábrázolták. A legyet a tetűvel, bolhával együtt Isten a lustaság büntetésére teremtette, szemben a méhhel, így utóbbi a tisztaság és szorgalom, míg előbbi a bűnök jelképe. Fábián Erika állatalakjai a bolha, szúnyog, bodobács, gyászbogár, éjjeli moly, ájtatos manó és légy köréből kerülnek ki. De nem azt állítom, hogy a művész a keresztény kultúrkör szimbólumait aktivizálta, azaz közvetlenül utalt e kép- és szöveghagyományra, hanem az európai kultúrkör – már ateizált, olykor népi – felfogásában nyugodnak gyökerei. Ahogyan a kiállítás bevezető szövegei is utal erre: a hiedelmek világára, és az azzal való szembenézésre adnak lehetőséget az itt kiállított művek.
De nézzük tovább e vázlatos áttekintés keretei között a képzőművészeti előzményeket: a játék, a gyermeki és állatvilág a szürrealizmusták számára a kollektív tudattalan kutatása érdekében vált fontossá és nyert megerősítést a pszichoanalízis elmélete által. Ráadásul a rovarokat és bogarakat éppen a nőiséggel kapcsolták össze, a sáska vagy a pók nőstény felfalja a hímet párzás után – a freudi elmélet bizonyítéka (erre egy híres példa Giacometti sáskaszerű alakja Láthatatlan tárgy című, 1934-es szobra). De Korniss Dezsőnél (Bodobács), Desmond Morrisnál (Három ugró, 1949) a páncél, az ízeltláb, a potroh visszatérő, gyakran az emberre utaló játékos és egyben félelmet keltő elem.
A bécsi mumokban éppen most lehet megnézni A bennünk élő állat (The Animal Within) című kiállítást, mely a múzeum gyűjteményéből származó darabokkal varázsolt állatkertet a kiállítótereiben. Azzal a szándékkal, hogy az állatok tanulmányozásával a nemiség, éhség, család, szocializáció és háziasítás kérdéseiről gondolkodjunk (utóbbi még a kolonizáció kérdését is felveti), tehát antropológiai vizsgálódásnak veti alá az állatvilágot. Egyébként maga rovartan is a rovar és ember kapcsolatát kutatja és az emberi tevékenységhez fűződő viszonya szerint osztályoz (mezőgazdasági kártevők, selyemtermelők, stb.). A poszthumán teóriák és azok képzőművészeti megfogalmazásai viszont éppen ezen antropocentrikus megközelítésmód elutasításában látnak új világértelmezési lehetőséget. A transzhumán, hibrid testek immár állat és ember felismerhetetlenül összeolvadt egységei, végérvényesen megkérdőjelezve az ember- és állatvilág dichotóm kettéválasztását.
Fábián Erikánál azonban formailag nincsen emberi referencia, az ízeltlábúak a finom papírszövésnek és gyermekrajznak köszönhetően megszelídülnek. A személyes múlt és annak vizuális megnyilatkozásai egy új rendszerben, rovar- és bogárformákban születnek újjá. Olyan élőlények alakjaiban, akik ugyan szorosan velünk élnek, bár nem hívta őket senki, nehezen irányíthatók, jelenlétük kellemetlen, kiismerhetetlenek és éppen ezek viszolygást keltők. A gyermeki megnyilvánulás és a taszító rovarok vizuális egyesítése itt valamilyen freudi szemléletet tükröznek: a tudatalatti megnyilvánulására és annak analízisére törekvő szándékot, a saját félelmeinkkel való küzdelmet. De nem csak a kiismerhetetlen, hanem a játék, a gyermeki megismerés egyik lehetőségét tükrözi a rovarok és bogarak megjelenítése és felnagyítása (ki ne akarta volna gyermekkorában szétválasztani az összeragadt bodobácsokat?), az apró állatok a képzelet- és fantáziavilgában megnőnek a magát kicsinek érzékelő gyermeknél. Fábián Erikánál a gyermekrajzok absztrahálása, újraalakítása és a bogarak és rovarok léptékének megváltoztatása egy olyan jelentésképző folyamatot jelent, mely során a gyermeki lét félelmei öltenek testet a már tetszetőssé átlényegült állatokban. A hosszú, aprólékos munkafolyamatban az alkotó közel kerül a félelmeit megtestesítő állathoz, pontosabban szólva: annak képéhez, egészen addig, míg az sajátjává nem válik. Az ájtatos manó (ismertebb nevén imádkozó sáska), kinek neve maga is költészet, valójában vérmes ragadozó, párzás után gyakran saját párját elfogyasztó állat. A rajokban megjelenő sáska, mint tudjuk, az élet megsemmisítését jelképezik az Ószövetségben: a sáskajárás Isten büntetése Egyiptomban (Kiv 10,1), míg az Apokalipszisban emberarcú sáskáknak kell kínozniuk az embereket. A rovarok és bogarak szörny-mivolta éppen felnagyításuk alkalmával tűnik fel (ezzel dolgozik a populáris kultúra is: meggyőző bizonyítékai ennek az Alien-filmek rovarszerű xenomorfjai), akik megsemmisítésre szólítanak fel. De Fábián Erika nem ezt az utat kínálja, hanem a megismerést és megszelídítést – a pszichoterápiás módszereknek megfelelően.

Boros Lili