Az Artkartell projectspace örömmel mutatja be Kis Róka Csaba legfrissebb, az elmúlt másfél évben készített képeiből válogatott egyéni kiállítását. A Federation of decomposed organs and stripes című tárlaton a jólismert, lassan középgenerációssá érő festőművész egész új hangon szólal meg, belevonva a csíkok rendjét és rendezetlenségét organikus esztétikai világába.

Kis Róka Csaba festészetét a „budapesti horror színtér” egyik összetéveszthetetlen, meghatározó hangjaként ismeri a műértők köre. Vérbő, zamatosan festői, klasszikus reminiszcenciákkal teli életművét a 2010-es évek elején a morbid, allegorikus, barokk intonációjú férfifigurák, majd az évtized vége felé a szürreálisan elfolyó rémarcok határozták meg. A horrorisztikus motívumkészlet ellenére Kis Róka fókuszában nem az emberi szenvedés vagy a borzalom természetének elemzése állt, hanem a képépítés autonóm rendszerérének vizsgálata egy egészen abszurd, már-már karikaturisztikusan patologikus témakör kontrasztos laboratóriumában. 2020-ban egy új korszak vette kezdetét munkásságában. A morbid emberi-állati töredékek megmaradtak, néha kivehető testrészekként (szemekként, fogsorként), néha szürreálisan elfolyó absztrakt organizmusokként, de megjelent egy újabb, meghatározó képi elem: a vizesbázisú zománcfestékkel felhordott zebramintás motívum. A maszkolással kialakított – peremein tépett kollázsszéleket idézően megfolyó – csíkozás meghatározza az új korszak termését. Kis Róka spontán módon építkezve kombinálja bele a kép terébe a sávokat, változatos sziluettű mezőket hozva létre belőlük, amihez társulhatnak a korábbi organikus foszlányok és maradványok. A hűvösen absztrakt, már-már elegáns mintázat és a zsigerig ható szürreális részletek szövetségéből dekomponált együttesek születnek, követve az egyes festmények öntörvényű „kompozíciós elveit és elvtelenségét”. A csíkozás termékeny asszociációs mezőt teremt, helyenként széttört üvegként csörömpölve hullik alá, máshol simogatnivaló zebraszőnyegként terül el, hol a vonalkódok rácsrendszerét idézi meg, hol Vasarely op art szemkápráztatását, hol Vajda Lajos kései szénrajzainak pusztító örvényeit. Ezekkel a jelentésrétegekkel konfrontálódnak az organikus részletek, a megrepedő óriáspeték, a kígyózó gyöngybelek, a kocsányokon lógó szemek és az elszabadulva csattogó állkapcsok. Mindehhez egy hűvös, hengerelt, sokszor színátmenetes, semleges háttér jelenti a lautréamont-i „boncasztalt”. A festmények esztétikai hibriditása olyan művészi eszköz, ami szándékosan kényszeríti egy képtérbe az egymást taszító esztétikai minőségeket. A másnemű vizuális elemek – valami festői csoda révén – mégis jól megférnek egymással, úgy rétegződnek egymásra, hogy együtt egy komplex egészet tudjanak alkotni. „Annyira sokrétű az élet – magyarázza Kis Róka a képi hibridek egzisztenciális hátterét –, hogy a kép is befogadhat magába sok mindent.”

###

Kis Róka Csaba 1981-ben született Székesfehérváron. 2008 óta rendszeres szerepel figurális, groteszk-morbid festményeivel a magyar művészeti színtéren. Egyéni kiállítása volt meghatározó budapesti galériákban (2011, 2013, 2016: acb Galéria, 2014: Trafó, 2020: AQB) és számos külföldi helyszínen, Hollandiában, Svájcban, Ausztriában és az Egyesült Királyságban. Budapesten él és alkot.

Kurátor: Rieder Gábor

Megnyitó: 2021. október 29., 19–21 óra

A kiállítás megtekinthető (telefonos egyeztetéssel: +36 30 847 5178): 2021. október 29–november 26.

Támogató: PP Center